2013. május 17., péntek

SZERETETRŐL - ÉRETTSÉGI KAPCSÁN



Mottó:
”…mindig tudjuk, hogy kire sújtunk le…de soha nem sejtjük, hogy az általunk akart jót valóban megtettük-e, s ha igen, kivel tettünk jót.”
( Maurice Druon)

Tizenkét éve történt. Épp így június közepe táján. A legifjabbik fiún volt az érettségi sora. Már elballagott, de a szóbeli vizsgák még előtte voltak.
Azon a bizonyos napon az asszony véletlenül futott össze magzata egykori óvó nénijével. Ez amúgy nem volt ritka. Egy négyszer húsz lakásos szövetkezeti panelház egyazon lépcsőházában laktak. Ők a negyedik, amazok a harmadik emeleten.
Egyazon évben költözött be valamennyi család. 1974-ben, az épület elkészültekor. Az évek során mondhatni nagyjából mindenki megismert mindenkit. Tudták, honnan jött a másik, hova tart, mikor kell vele örülni, mikor együtt bánkódni vagy éppen segíteni. Valamennyi gyerek a szomszéd telken álló iskolába járt, többjük osztálytárs volt. Délutánonként, hétvégeken mindig akadtak szülők, nagyszülők, akik az egész siserehadat felügyelték az udvaron. Így a többiek nyugodtan tehették egyéb nem kevés dolgukat, vagy pihenhettek. Mellesleg jegyzem meg, hogy az első generációs törzs-lakók egy része már az Elysiumi mezőkre költözött, más részük, mint mi is, máshova. Az újak meg valahogy megrekednek a filléres közös költség viták szintjén. Nagyon átlagos embercsoporttá hanyatlott az egykor virágzó közösség.
Szóval azon a bizonyos napon az asszony naiv jóindulata – amit ő ott, akkor szeretetnek gondolt - teljes lelkesedésével kezdte mesélni Egykori Óvó Néninek (had’ örüljön ő is hajdan volt, nem is olyan könnyű nebulója eredményeinek ):
- Képzeld, Gergő elballagott! És jövő hétfőn szóbelizik az érettségin.
Óvó Néni bűbájos, kedves, türelmes, intelligens, végtelenül fegyelmezett asszonyka. Pár esztendő korkülönbség van köztük, az ő javára. Ott, abban a pillanatban mégis átfutott a tekintetén az a bizonyos feneketlenül sötét, ölni tudnék pillantás. Talán nem is volt egy egész pillanat. Csupán csak a töredéke. Vagy annyi sem. Meglehet, mit sem változott a pillantása. Meglehet, csupán az asszony lelkiismerete küldött leheletnyi sötét csend-felhőt kettejük közé.
- Örülök. Gratulálok.
Óvó Néni, Gergővel közel egy időben született fia két évvel korábban egy iskolai testnevelés órán összeesett. Veleszületett szervi szívbaj. Ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése