Életem során sokszor kaptam ilyen–olyan alkalmakra cserepes virágot. Némelyikük zöldje még ma is itt virít a lakás egy-egy sarkában. Azért a zöldje, mert valami oknál fogva nálam eddig még az évelő növények sem voltak hajlandóak másodszor is virágot bontani. Kivéve ezt a kis sarkantyús csodát. Családi ajándék volt a nevem napjára, mégsem tudjuk, szégyenszemre, még a nevét sem.
Úgy tíz napja jelent meg a levelek tövén az első félreismerhetetlenül bimbót formázó apró duzzanat, és éppen mára jutott el a fejlődésében a szirombontás jelen szakaszáig.
Ugyan nem pünkösdi rózsa, még csak nem is rózsa – bár ki tudja…..De így is üzenet az életet tápláló természettől és a természetet is teremtő Teremtőtől.
- Valikám, valami más útvonalat kell majd keresnem; virágüzletek, könyvesbolt vagy hasonló. - Egy jó virágboltos egyetlen leveléből meg fogja mondani a nevét. - Remélem. Már fakadozik a második bimbaja is. - Na... még a végén virágba borul neked egészen! - Összesen az az egy bimbaja van. - Várd csak ki a végét... ha egy üzlet beindul . - Egyetlen parányi tő egy 8cm átmérőjű cserepecskében. - Jó... hát egy ilyen pici növénytől még ez is nagyon szép!
Kora délután, úgy három óra hosszán gyönyörűen és reményeket keltően sütött a nap. Segített döntenem. Csak kibújtam a lakásból némi természetes D-vitamint gyűjteni, és ha már így történt, gondoltam, összekötöm a hasznosat a még hasznosabbal. Virágnév-felfedező virágbolt-körútra indultam. És lássatok csudát! A hozzánk másodiknak legközelebb , de a napi útvonalamba nem eső üzletecske előtt ott mosolygott a napon az én kis sarkantyús csodám. Mármint több tucat cserépnyi társával egyetemben. Köztük krétával rótt kis fekete palatábla: Pistike. Még most is a Kishercegnek érzem magam egy-egy pillanatra. Ő akkor is az én Pistikém! Az én egyetlen Pistikém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése