Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a lakótelepi panelerdő szélén egy szerény öregasszony. Mondhatnánk szegény nyugdíjas pedagógusnőnek is – alias panel proli – ha számtalan honfitársa nem tengődne az ő havi járandóságánál lényegesen kevesebb krajcárokon.
Úgy hívták Böszörményi néni.
Történt pedig egy vasárnap, hogy szalmaözvegyen maradt. Három felnőtt, családos fia közül kettő szintúgy.
- Miért is ne hívnám meg őket vacsorára? Hidegre. Amolyan ebben-verhetetlenül-te-vagy-a-legjobb-anyu módra. Ahogy legifjabb magzata szokta volt mondani. Szóval ilyen-olyan pástétomos kenyér lila hagymával. És Fanta!!! Nosztalgiából. Meg a szezon legolcsóbb gyümölcse.
Hát ezen a nyárelőn nem éppen a cseresznye volt az. Böszörményi néninek mégis erre fájdult meg valamiért a foga. A könnyelműség csimborasszójaként ünnepnap délutánján.
Előző nap nagy, sötétvörös, feszülő szemek hegyét, sőt kettőt is látott a közeli aluljáróban. A felvillanó emléket tett követte.
- Egy kilót kérek.
Magának sem akarta bevallani, de a nagydarab középkorú eladónak álcázott hústoronyból szinte hasított felé az ellenszenv. Csak rakta az áttetsző celofán zacskóba a gyümölcsöt. Egyik marékkal a másik után.
Böszörményi néni biztos volt benne, hogy már jóval túl járnak a száz dekán.
Szerényen meg is jegyezte:
- Sok lesz….
- 1,36
- Sok lesz.
- Miért?! Mennyi pénze van?!
Maga sem tudja, két őrangyala közül melyik szólalt meg válszképpen benne. Netán mind a kettő? Mert saját hangja, sőt gondolatai is jegesen folytathatatlanokká dermedtek a döbbent meglepetéstől.
- Itt nem az a kérdés, mennyi pénzem van, hanem az, hogy egy kilót kértem.
- 1, 10 maradhat?!
Máskor szótlanul bólintott volna. De most az őrangyalok nem engedték.
- Egy kilót kértem.
- Most mérjek le magának pont egy kiló cseresznyét?!
- Igen. Ha meg tudja oldani, pont egy kilót mérjen le.
Meg tudta oldani. 996 forintért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése